Brunszvik Terézt élénken foglalkoztatták korának elmaradott társadalmi viszonyai. Nőképzés és nőnevelés című keltezés nélküli írásában azt fejtegette, hogy a nőknek ugyanúgy joguk van a művelődéshez, mint a férfiaknak, ugyanúgy hivatottak lehetnének szellemi pályákra, mint a férfiak. Igazságtalannak tartotta, hogy a nőknek a „négy fal közé zárva”, „rossz háznép fölött őrködve” kell uruk harisnyáját foltozniuk, míg férjeik „szellemi alkotások minden gyönyörűségében tobzódva” élik nagyvilági életüket. Következetesen hirdette a női egyenjogúságot és a nők anyagilag függetlenné válását.

Női divat a 19. század közepén

Pestalozzival együtt vallotta, hogy az intézményes nevelés rangtól, illetve vagyoni állapottól függetlenül minden kisgyermeknek kijár. Átfogó pedagógiai reformot sürgetett. A nők számára magas színvonalú, korszerű tartalmú képzés megvalósításán fáradozott, amelyben a száraz absztrakciók helyett az alkalmazásra kész, népszerű diszciplínák művelését tartotta fontosnak. Az első kisdedóvó intézet megalapításának évében (1828) kísérletképpen felállította az óvodából kikerülő hét éven felüli leányok számára a krisztinavárosi ipariskolát, ahol kézműipari jártasságot sajátítottak el a tanulók. Egy évvel később (1829) cselédiskolát alapított a cselédlányok oktatására. Az iskola azonban egy év után megszűnt.

A század harmincas éveitől kezdve egyre nagyobb számban nyíltak meg Magyarországon magánkézben levő nőnevelő intézetek. 1840-ben nyitotta meg kapuit Zirzen Janka jászberényi nőnevelő intézete, és ebben az időszakban alapítottak nőnöveldéket Egerben, Balassagyarmaton, Esztergomban és Rozsnyón is. Az intézetek rendkívül népszerűek voltak.

Zirzen Janka (1824-1904) Karacs Teréz (1808-1892)

A II. Ratio Educationis (1806) nyomatékosan ajánlotta külön leányiskolák felállítását rendi hovatartozás szerint is. Az 1845-ben megjelent Magyarország elemi tanodáinak szabályzata című rendelet előírta a fiúk és lányok rendi hovatartozás szerint való elkülönített oktatását.

Érdekesség, hogy míg Brunszvik Teréz kenyérkereső nők kiképzését tervezte, unokahúga, gróf Teleki Blanka a magyar főúri körökből való leányok számára nyitotta meg 1846-ban az első magyar nőnevelő intézetet Pesten. Még ugyanebben az évben megnyílt Miskolcon Karacs Teréz leánynevelő intézete is, amelyben – ahogy Teréz megálmodta – kisnemesi és polgárlányok juthattak műveltséghez. Az úri középosztály leányainak oktatása érdekében jelentős kezdeményezéseket tett az Országos Nőképző Egyesület is, amelyet Veres Pálné Beniczky Hermin hozott létre 1868-ban. Egy „országos női főtanoda” felállítását kérték. Az állami hatévfolyamos felsőbb leányiskola október 25-én nyílt meg Budapesten. A leánynevelő intézet keretei között 1869. október 2-án megalapították az első hazai nyilvánossági joggal felruházott leánygimnáziumot.

Teleki Blanka (1806-1862) Brunszvik Teréz tervezete 1844-ből

 

A feleség legyen férje méltó társa a „magasabb műveltség köreiben” is. Ennek eléréséhez lehetővé kell tenni a leányok számára a magasabb színvonalú tanulmányok végzését – vallotta Brunszvik Teréz. Terv és felhívás egy magyar nevelőnéket képző intézet felállítására című írásában (1844) apja példájára sürgette a tanítónőképző intézet létrehozását, de terve csak bő húsz évvel később vált valóra. Az első állami tanítónőképző intézetet Budán alapították (1869). Zirzen Janka volt az első igazgatónője, akiből a magyar intézményes nőnevelés és tanítónőképzés egyik meghatározó egyénisége lett. Tanítónőképző intézet alakult még a 19. században Kolozsvárott, Pozsonyban, Szabadkán és Győrött.

Brunszvik Teréz elkezdett az óvodai nevelők képzésének megszervezésén is dolgozni, amelynek eredményeként A’ Kisdedóvó Intézeteket Magyarországban Terjesztő Egyesület megnyitotta az első magyar kisdedóvóképző intézetet és egy mintaóvodát Tolnán, Festetics Leó gróf, a tolnai uradalom örökösének telkén és épületében (1837). 1892-től az állami óvónőképző intézetekbe csak nőket lehetett felvenni tanulónak.

A Teréz által elindított nevelésügyi forradalomnak semmi sem szabhatott gátat. A pedagógia területén végzett áldozatos munkája, reformertevékenysége miatt alakját már életében Széchenyihez hasonlították és úgy tekintettek rá, mint Széchenyi szellemi párjára, „a legnagyobb magyar” nőre.

„Annyi nemes és szép, ami az emberiséget felemeli, a ti nemetek műve.” (Részlet Széchenyi István Hitel című művének Honunk szebb lelkű asszonyainak írott Ajánlásból, 1830)

 

Felhasznált irodalom:

Ács Marianna – Czeferner Dóra – Pusztafalvi Henriette – Takács Zsuzsanna Mária (szerk.): „Asszonyoknak igen sokat kell tudni…”. Új kutatások a nőnevelés történetéről. Kronosz Kiadó, Budapest, 2020.

Kéri Katalin: Leánynevelés és női művelődés az újkori Magyarországon. Kronosz Kiadó. Budapest, 2019.

Pukánszky Béla: A nőnevelés története. Gondolat Kiadó. Budapest, 2013.